Magyar Termék Nagydíjas szolgáltatás

Részletek Ismtertető letöltése

Családfalu Program

Egy település teljes családtörténete közkinccsé téve

Kutatásaink során tapasztaltuk, hogy egy-egy család története szorosan összefonódik azon település, települések történetével, ahol a család évszázadokon keresztül él. Elmondhatjuk, hogy e településen élő családok története magának a településnek a története is, hiszen az ott élő emberek alakították, formálták szülőhelyüket azzá, amivé napjainkra vált.Fentiek alapján született meg az az ötlet, amely Magyarországon és Európában is egyedülálló, hogy dolgozzuk fel egy-egy település teljes családtörténetét és tegyük elérhetővé elsősorban az ott élők, illetve mindenki számára, akinek gyökerei az adott településre nyúlnak vissza.

Az emberi emlékezetnek korlátai vannak, a szülők, nagyszülők emlékei elhalványulnak, pontatlanokká válnak. A gyermekek, unokák, dédunokák érdeklődése a régmúlt iránt gyakran olyankor ébred fel, amikor már nincs kitől kérdezni. A családi dokumentumok elkallódnak, tönkremennek.

Célunk, hogy megőrizzük ezen emlékeket, dokumentumokat, feltárjuk és megismertessük a jelen és az elkövetkező generációkkal a gyökereiket, származásukat, ezzel erősítve identitásukat, településük iránti kötődésüket, hagyományaik ápolását, valamint
elősegítsük mindezek átörökítését.